KÉRLEK, KEDVES LÁTOGATÓM, NÉZD MEG TÖBBI OLDALAMAT IS! LISTÁJA MEGTALÁLHATÓ A JOBB OLDALON! SZAVAZZATOK UCOZ-OS OLDALAIMRA! KÜLDJETEK VÉLEMÉNYEKET A VENDÉGKÖNYVEKBE!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
"Én esküszöm, hogy Téged szeretlek, és el nem hagylak, míg szívem dobog, s a szívem ha majd el is temetnek, a síron túl is szeretni fog!"
"Csókjaimat küldöm Hozzád! Te vagy a szívemben a LEGNAGYOBB BOLDOGSÁG! Távolból csak Rád gondolok! Aki szeret téged az Én vagyok!"
"Szeretlek Téged nagyon, kimondani azt nem tudom, hogy elmondjam amit érzek, kevés arra az egész élet."
"Ha majd leszáll az éjszakai lepke,és az égen ezer csillag ragyog, gondolj rám, mert szeretlek, akármilyen távol vagyok! Telnek-Múlnak a napok, és egyre boldogabb vagyok. Boldog vagyok mert te vagy nekem drága egyetlen szerelmem!"
"Olyan vagy nekem, mint nyíló rózsaszirom, oly gyönyörű és illatos! Érintésed mint legfinomabb selyem: Finom, lágy és csodálatos!! Szeretlek!!!"
"Csak hallgass este rám, ha nem vagyok melletted, akkor is rólam álmodj, mert szeretlek!"
Mikor megismertelek, még nem tudtam, nem gondoltam, hogy valaha szeretni foglak. Ma már képtelen vagyok elképzelni, hogy nem szeretlek.
"Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a Földön... az a szerelem."
Ha meghalnék vagy messzire mennék innen, felírnám a nevedet minden csillagra, h mindenki lássa, a világot jelented számomra.
Vágyom érintésedre, ölelésed minden pillanatára, arra a tudatra,hogy velem vagy…te vagy akit kerestem, szeress csak ennyit kérek én.
Melletted tudom már, érzem hogy rám talált, ez igaz szerelem bennem, te vagy akit kerestem, szeress csak ennyit kérek én, te vagy akit kerestem, szeress csak ennyit kérek én.
'"S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,
teszem,mivel egyetlen menedék ez,
hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek."
"Valaki nem ír,pedig úgy várom
Valaki nem szeret,pedig úgy imádom!
Valaki nem tudja,hogy érte szenvedek
Valaki csak gyötör,mégis szeretem!
"Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem,hogy szeret!
Még bennem szoronganak a könnyek,mert nem jött el
mégsem!
"Már tudom milyen éjjel-nappalnak lenni,milyen örökké együtt és mégis külön."
"Én szeretnék vallani,de reszket a kéz,könnyes a szem mely a szemedbe néz,elárulja a fájó szívet,egy szerelmes lelket ami belülről éget,szádon a szám,és kezeden a kezem,tégy amit akarsz,már nem fáj nekem."
"Most látom már,milyen gonosz az élet
Megmutat,majd rögtön el vesz téged
Ha csak rád gondolok kigyúlnak a fények
Sír a szem,sír a szív,s velük együtt a lélek."
"A legnehezebb dolog a szerelemben ha ki kell szeretned valakiből!"
"Várom,remélem,álmodozom arról hogy visszajössz,de ismerem a történet végét:soha nem fogsz visszajönni hozzám."
"Dalolj belül ha fáj is,
Nevess ha zokogni kell
Tanulj meg szenvedni
és akkor boldog leszel!"
"Rejtegetem szívem mélyén,
Félve,fájón a nagy titkot,
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog."
"Hazugság volt minden szavad! Hazugság volt ,most már ne tagadd!Mit tegyek,hogy ne gondoljak Rád?Gyere vissza ,és hazudj tovább."
"Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya,amikor melletted ül és tudod,hogy sosem lehet a tiéd!"
"Az ember erős de a szíve megszakad,ha azt kit igazán szeret,szeretni nem szabad."
"Akkor tudod ,mi is az a magány,
Ha egyedül sétálsz egy hűvös éjszakán!
Az éjszakába kiáltod kedvesed nevét,
De nem hallja azt ,csak a nyomasztó sötét."
"..Sötétben álltam fájó magányban,
csalódnom kellett a szebb világban
Szürke volt minden,nem láttam színeket
Csak múló szerelmet,összetört szíveket."
"Oh,drága magány,az egyetlen társam,kivel már az élet,olyan sokszor megpróbáltam,S mindig ugyanaz,csalódások sora,Mindig nézz előre,de vissza soha!"
"Magam vagyok.Nagyon.
Kicsordul a könnyem.Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Farigcsálok lomhán egy dalon.
Vézna.szánalmas figura Én.
S magam vagyok e föld kerekén."
"Légy jó és magányos leszel!"
"Egyetlen szív Kell csak Nekem!Egy messziről dobbanó jel!Egyetlen szó,egy halk igen,melyet egy magányos csillagnak üzensz."
"Én is voltam egyszer kisgyerek
játszottam,mint a többiek.
De már felnőttem,s egyedül vagyok.
nincs senki,kire számíthatok."
"A magány az,mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."
"Most szívből jövő verset írok neked, avval kezdem milyen jó volt veled. Azt hittem eltudlak felejteni de rájöttem ez nem fog menni, félek én hogy így is marad,sírok és szenvedek miattad. Már nem látlak régóta,telik az idő azóta. Te már engem felejtesz,mint egy pohárt elejtesz. Hiába is kereslek,csak egyre jobban szeretlek. Hiányzol...nagyon szeretlek."
Lélegzeted cseppjei hullanak belém, a lábad nyomában megbúvó fájdalom is az enyém. Álmodni szabad már rólad, Őrzöm szemed kékjét! Játszik velem a megtépázott remény- meg kellene taposnom az ábrándok bolondságát, telefonom némaságát, Mert te élsz, nagyon messze, de élsz! Üvölto emlékeim hangja hozzád el nem ér. A dermesztő mínusz húsz fok álma lettél!
Talán
Ha egyszer majd találkozunk, nézni fogjuk egymást! A gondolatok nem formálódnak szavakká, ott lesznek a levegőben a ki nem mondott érzések. Szerelmünk gyönyöre, átka a fájó sóvárgás múltja, bosszúnk ezernyi módja. S mégis a vágyakozás tölti be a lelkünk. Én, az ég kékjébe öltöztetlek, tenyerembe gyűjtöm szemed sugarát, hajadnak fényével simogatom ajkadnak helyét arcomon. A fájdalom öröme boldoggá tesz, mert minden perc az volt. Lassan elmegyünk egymás mellett, te kékben, én fényben! S a teljes megsemmisülés bíborában egyesülünk.
Óh szív! Nyugodj
Fegyverben réved fönn a téli ég, kemény a menny és vándor a vidék, halkul a hó, megáll az elmenő, lehelete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon helyezkedik a csontozott úton; kis, száraz nemzet; izgágán szuszog, zúzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd: mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsú, koronás, de áttetsző, mint minden látomás.
Te vagy ki kell
Elhiszem, tudom, s csak éreznem kell, Szívemnek lelkemnek Te vagy ki kell. Álmomban is csak Te vagy kit kereslek, Tudd, hidd, s érezd, hogy szeretlek.
Rád gondolok reggel, délben, s este is, S ha mellettem lennél, még jobb lenne ez is. Nem kutatom a hibákat, gondokat, inkább lenyelem, Hogy megint együtt lehetünk ez Kegyelem.
Bármivel megbántalak, rosszat okozok Neked, Bocsáss meg kérlek, s hadd legyek Veled. Veled, ki mindig elűzi rossz kedvem, bánatom, S Ki még akkor is velem van, ha álmodom.
Szeress
Az a szó, hogy szeretsz, egy életre szól, Szeretsz vagy elfeledsz, gondold meg jól. Amikor téged először láttalak, Attól a perctől szívembe zártalak. Boldog nélküled csak ott leszek, Ahol a sír mindent eltemet. De a síron túl is van egy élet, Ott sem fogok mást szeretni, csak Téged! Ameddig szeretsz, addig élek, Szeress mindig, mert meghalni félek.
Jó, hogy vagy nekem
Fontosnak érzem, hogy elmondjam, Téged szeretlek legjobban. Te vagy nekem lét és jelen, Nem kell semmi,csak maradj velem.
A szerelem
Mi a földi élet s minden ragyogványa Nélküled, oh boldog Szerelem érzése? Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya, Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.
India kincsével légyen tömve tárod, S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden: Mit ér? vágyásidnak végét nem találod, S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.
De te, édes érzés, egek szent magzatja! Az emberi lelket bétöltöd egészen, Bájodnak ereje az égbe ragadja: S a halandó porból egy félisten lészen.
Te a szerencsének játékát neveted, Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt; A nagyság álképét mint bábot elveted, S nem szab semmi földi erő néked határt.
Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak: Meg nem rémít ég, föld reád rohanása. Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak Nézed, s elenyészik rettenetes váza.
Te a szegénységnek mohos kalyibáját Márványpalotává tudod változtatni, S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját A mennyei nektárillatban úsztatni.
Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye: Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem! Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye, S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem.
Szerelem ez?
Őrjöngök Rád, ha néznek, Szeretne ütni két kemény ököl, Hogy utálom ízét a sárga méznek, Agyamban, hogy csak arcod tündököl, Hogy megvetem szelét az élet-vésznek S haraggal bámulok az égre föl S ha sírni kéne, könnyeim is késnek S belőlem minden jóérzést kiöl. Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak, Csak azt tudom, hogy megbolondulok, Bronzajkaim, mint gyáva koldusok, Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap, Érzem, szaladj, rohanj kezem elől! Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl, Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén Hogy zúz sebet e gyáva két ököl S csókolj bolondul holtak füstös üszkén. Akarom kezeimbe sodorni hajad, Akarom megízlelni telér ajakad, De mondd nekem, ki eddig nem is hittem, Karodban él az ifjú Életisten!
Annyira fáj
Megdermedtek bennem a szavak, tollamat most a ködbe mártom, és húzok inkább egy vonalat vagy kipipálom ami megmaradt.
Altattál, de jó volt szeretnem, futottunk együtt mint zerge pár, szemed iránytűjét követtem, s a valóság ugrott át felettem.
Annyira fáj, hogy felköltöttél, féltelek, talán még keresni fogsz, de nem találhatsz rám már többé, letört ágaink közt válok könnyé.
Bocsánat
Milyen ölni való ez a szó, és ugyanakkor mindenkor jó, mert általában mindent megoldó, de kimondani meggondolandó.
Néha üres locsogás, néha meg lelki feloldozás. Az ember mondhatja szívből, de mondhatja csak úgy viccből.
De ami a legszörnyűbb, hogy ez a legnehezebb, őszintén jogosan bocsánatot kérni, és megérdemelten azt udvariasan fogadni.
De a megbocsátás az még nehezebb, mert ez nem egyszerű dolog, ha hibázott és jól átrázott.
De a szeretet megbocsátó, és olykor elgondolkodtató, na és nem mindig kifizetődő, de akkor is törődő.
Fáj...
Fáj a léted, mert nem vagy velem, Fáj a léted, mert tudom,hogy nem szeretsz engem!
Fáj a szerelem, Mert tudom, hogy csúnya vagyok, Fáj a szerelem, mert tudom, hogy nem a tied vagyok!
Fáj a szív, mert olyan sebet kapott... Fáj a szív, már látod vérzik nagyon...
Fáj a gondolat, mert csak rád gondolok, Fáj a gondolat, mert még mindig benne vagy..!
Fáj a szó, a szó, hogy SZERETLEK, Fáj a szó, a szó, hogy SZERETTELEK!!
Fáj az érzés, az érzés, a szerelem, Fáj az érzés, de most végleg megszüntetem!
Olyan jó lenne
Olyan jó lenne még egyszer ajkad csókolni És szemedbe mélyen bele-bele pillantani Oly jó lenne még egyszer hallanom, hogy mondod nekem szeretlek Oly jó lenne látni még tenger kék szemedet
Azokat az időket soha de soha nem feledem Mert mélyen benne van a szívemben Azért mert te voltál első nagy szerelmem És ezt a szerelmet soha nem feledi lelkem
De rájöttem, hogy ez már csak a múlt De mégis jó volt mikor ajkad ajkamhoz simult S szemed a szemembe mélyen bele tekintett Mert ekkor a testem is bele remegett
De most már külön utakat járunk De néha egymás után sóvárgunk Bár mindkettőnknek új már a párja Mégis vágyunk régi társunk csókjára.
Megéri-e vagy sem? Sosem fontolgatjuk, Mikor a szerelmet Ajándékba kapjuk.
Mennyi benne gyönyör És mennyi a bánat, Egyensúlyban leszünk? Szívünk nem találgat.
Szerelmek
Van a gyermeki, mely Angyalian tiszta, Szemünk érzékeli, De szívünk még néma.
Az első szerelem Felkelti a vágyunk, Még csak ízlelgetjük S átszövi az álmunk.
Majd szerelmek jönnek Melyek különböznek, Más illat,más érzés, Gyönyörűek,szépek.
Mindegyikről hisszük, Hogy ő az igazi, Majd feledésbe merül, Éppúgy, mint a többi.
És ha megérint ő, Akiért változunk, Kinek mindent adunk S kitol mindent kapunk,
Szinte el sem hisszük, Hogy létezik ilyen - Földöntúli, igaz, Végzetes szerelem.
A Szerelem rejtély
Boldog nappalok és Szerelmes éjszakák, Forró ölelések, Lángolás,tűz,parázs.
Csókok finom íze Kábít és mámorít, A test közelsége Szüntelenül csábít.
Nem lát és nem is hall, Önző vagy önzetlen, Olykor elégedett, Vagy elégedetlen.
Ismerjük erejét, Ezer színben játszik, S tudjuk mi vár ránk,ha Hatalmába csábít.
Gúzsba képes kötni, Mégsem félünk tőle, Inkább azt kívánjuk, Maradjon örökre.
Különös ajándék, Vágyunk rá szüntelen A szerelem rejtély, Véges és végtelen.
Szívemnek Te vagy csak fontos...
Szerelmem hatalmas lángja felemészti minden gondom. Eszem alszik dús hevétől, szívemnek Te vagy csak fontos.
Körülöttem meghalt a lét, már-már izzik minden csontom. Szemedbe ha belenézek, szívemnek Te vagy csak fontos.
Nem látok,nem hallok semmit, csak érzem szirmaim bontod. Én vágyakozva sóhajtom: -Szívemnek Te vagy csak fontos!
Szeretlek, mint...
Szeretlek, mint senkit soha még Szeretlek, mint madarat az ég, Szeretlek, mint kagylót a tenger, Szeretlek, mint életet az ember.
Lennék virág, ha lehetnél méh, Lennék csillag, ha lehetnél éj, Lennék tied, ha enyém lehetnél, Lennék szerelem, ha engem szeretnél.
Szeretlek, mint pillangót a rét, Szeretlek, mint sivatag a tevét, Szeretlek, mint anya a gyermekét, Szeretlek, mint férfit soha még.
Lennék forrás, ha szomjas lennél, Lennék kenyér, ha koldus lennél, Lennék szív, mely benned dobogna, Lennék én, ki érted meghalna.
Szeretlek, mint rózsa bimbaját, Szeretlek, mint esőt a virág, Szeretlek, mint senkit soha még, Szeretlek, mint ereket a vér.
Lennék hal, ha folyó lehetnél, Lennék jobb kéz, ha a bal te lehetnél, Lennék halott, ha el te temetnél, Lennék boldog, ha egyszer szeretnél.
Mikor
Mikor a lelkedben meghal a remény, Mikor szíved szomorú és árva, szegény, Mikor szívtépően zokognál, de büszkeségből nem teszed, Akkor gondolj rám és sírj nyugodtan, Én letörlöm a könnyedet!
Mikor sötét az éjszaka és hosszú, Mikor az agyadban nincs más,csak a bosszú, Mikor minden porcikád remeg a vágytól, Akkor gondolj rám, s megérzed, Mennyire hiányzol!
Mikor forró a dél, és hideg a tél, Mikor árnyak üldöznek, akkor se félj, Mikor egy buta szó is jobban fáj a sebnél, Akkor gondolj rám, s elmondom: Nekem többet érsz mindennél!
Álmodj szépet
Lehunyt a nap, s feljöttek a csillagok az égre. Én nem látlak, de ok csak téged néznek. Fognám két kezed,ölelnélek,de csak a sötét éj ölel téged. Hát ha vannak ilyen éjek, csukd be szemed, s álmodj, álmodj nagyon szépet.
Szerelmemnek
Az égi fényt meggyújtották valahol. Az éj üresen telt és most is hiányzol. Gondolataim folyton körülötted járnak. Ha repülni tudnék, már ott lennék nálad. Vinnék a szívemből egy jókora darabot. Hogyha nem vagyok ott, érezd, érted dobog. Ott hagynám neked a számat. Hogy csókod akkor is legyen, ha nem vagyok nálad. Neked adnám a kezem. Hogy hiányomban is kényeztesselek. De a szerveim nélkül élni nem tudok. Ezért inkább örökre veled maradok.
Szeretném , ha szeretnél
Szeretném, ha szeretnél Soha el nem felednél És mindig velem lennél Ez minden álmom Te vagy a végzetem, Szeretném, ha szeretnél Éreznéd amit érzek Nem csak rajongó lennék Nem csak sóvárognék utánad Hanem éreznéd! Szemed csak nekem csillogna Szád csak engem csókolna Csak rám mosolyognál Csak engem ölelnél A mennyországban lennénk Együtt lennénk boldogok Szeretném, ha szeretnél Két karodba zárnál Soha el nem engednél Mindig velem lennél Csak engem szeretnél Csak engem várnál Szeretném, ha szeretnél... Soha el nem felednél! Ha együtt mennénk mindenhova Szívem ki is ugrana Ha tudnád mit érzek Nap mint nap csak rád gondolok Szíved majd meghasadna Annyira fájna! Na, de ezt csak én érzem Érzem, hogy majd kiugrik a szívem Ha meglátlak jaj nekem Reszket mindenem Elönt a forróság Ha meglátlak mindig De te csak mosolyogsz Rám nézel és mosolyogsz Gyönyörű arcod nem feledem Nem feledem szívembe zárom Mélyen elásom! Elásom és ott hagyom Szeretném, ha szeretnél...
Hiányzol!
Ma hétfő van, s korán keltem, Nem igen találom a helyem. Valami hiányzik a mai napból, Ugyanúgy, mint te az oldalamról. Ma elutaztál egy pár hétre, S már ma hiányzol szégyenemre. Mert tudod, nem vagyok olyan erős, mint te, Ki leül és ír, s telik a hétvége. Én nem tudok mit írni, De annál inkább sírni! Mert ha nem vagy itt velem, Úgy hiányzol, hihetetlen. Inkább ne utaztál volna el, Te fontosabb vagy énnekem. S ha most tudnám pontosan hol vagy, Süthet a nap vagy beborulhat. Én mennék utánad örömmel, Bármily utazó eszközzel, Mert meg akarom érinteni arcodat, Simogatni hátadat. Csókolni végtelenül, Míg testem teljesen felhevül. Írd meg hát nekem nyomban, Hová utazzam azonnal!
Szerelem
Amíg én a karjaidban vagyok Nem akarom, teljenek a napok. Azt szeretném, megállna az idő Mind addig, amíg nem késő. Mert úgy félek, egyszer elveszítelek, De bárhol vagy, előkerítelek. Mert szeretlek tiszta szívemből S ne legyen ez neked hízelgő. Csak mert így érzek irántad, Imádom minden porcikádat. Mikor engem csókolsz, Elönt a melegség, Úgy érzem, ez tiszta veszettség. Megvesztem, mint akit a róka megharapott, Mindig kérek belőled egy falatot. S szeretném, ha örökké tartana, Ha utunk mindig egy irányba haladna. S szeretnék gyerekeket, Kiket szerelmünk gyümölcsének tekinthetek. Hogyha majd megöregszünk, S az időbe visszatekintünk, Ne legyenek siralmas emlékek, Unokákkal tele vígan éljek. S ha eljön az idő, ha mennünk kell, Szerelmünket sose felejtsük el!
Szeretném, ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat.Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ.Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív, mely megszakad.Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.Szeretném, ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket a sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.És végül szeretném, ha már ráncok borítják arcunkat, azt lássam, életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb.
A szeretet az az energia, amely kiterjeszt, megnyit, kiküld, megtart, feltár, megoszt,gyógyít.A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy.A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, amíg a szeretet odaad mindent.A félelem bezár,, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít.Minden emberi gondolat, szó, és tett vagy az egyik, vagy a másik érzelmen alapul. Nincs más választásod, minthogy nincs semmi más, amiből választhatnál.E kettő között azonban szabadon választhatsz - és ez nem is kevés, hidd el!!!"
Az élet
Nem az az élet, ha mindentől félsz, Nem az az élet, ha bent ülsz és sírsz. Nem az az élet, ha csak nézed a Napot, nem az az élet, hogy látsz egy csillagot. Nem az az élet, hogy el merengsz a múlton, nem az az élet, ha át nyúlsz egy pulton. Nem az az élet, ha mindig csak remélsz, élvezd az időt, amíg csak élsz.
Élvezd az életed, addig még lehet. Élvezd a Napot ha ragyog, a szelet ha táncol, ha mozog. Élvezd a világ minden zörejét, élvezd a tavasz illatos mezőjét. Élvezd a tánc hívó szavát, élvezd a nyár perzselő szagát. Élvezd az életed minden pillanatát.
Hisz nem az az élet, ha ülsz egy szobában, nem az az élet, ha hiszel az örök igazságban. Nem az az élet, hogy mindenkit gyűlölsz, nem az az élet, hogy mindent felőrölsz. Nem az az élet, ha sajnáltatod magad, nem az az élet, ha szemed könnyes marad.
Éld az életed, addig még lehet. Mosolyogj, amikor csak teheted. Örülj minden apró dolognak, meglátod ezért nem tartanak bolondnak. Élvezz minden napot, órát, percet, élvezd az elkövetkező hosszú életet.
Könnyes búcsú
Könnyes két szemem, kín az életem. Nem vagy itt velem, hogy fogd a két kezem. Mélyen merengek, az élet mért ilyen?! Mért nincs most velem, akit szeretek? Miért nem néz rám? Mért nem szeret már? A lelkem mindig fáj, ha o nem ölel át. Ég az én szívem, érted kedvesem. Lángol a testem, rád vár mindenem. Az élet nélküled, sose lesz már szép. Nem kel fel a nap, s nem fúj már a szél. Nincs több nappalom, csak hideg éjjelem. Ha te nem ölelsz át, reszket mindenem. Ha nem láthatom mosolyod, ha nem foghatom kezed, ha nem hallhatom hangod, én is elveszek. Egyedül az élet oly gyötrelem, nélküled átélni nem lesz erőm sosem. Remélem a szíved újra megdobban, s szerelemben élhetünk örök nyugalomban.
Te az enyém,
s én a tiéd.
Te vagy a fény,
s én a sötét.
Mikor te lefekszel,
én akkor kelek.
Olyanok vagyunk,
mint a Nap és a Hold.
Te vagy a Nap,
s én a Hold.
Mikor te sírsz,
én akkor nevetek.
Ha te ragyogsz,
én csak szenvedek.
Te boldog vagy,
ha fogom kezed!?
Vidám vagy,
ha nem szenvedek.
De te vagy a fény,
s én a sötét.
Ezért vagy te az enyém,
s én a tiéd.
Szeretlek, mint anya a gyermekét, szeretlek, mint termek a fényt. Szeretlek, mint a tenger a Napot, szeretlek, s még is egyedül vagyok. Szeretnélek átölelni, szorosan magamhoz húzni. El nem engedni soha sem, veled leélni életem. Karjaid közt ébredni minden reggel, ajkaid csókolni, ha lefekszel. Szemeid nézni minden pillanatban, hangod hallani a tömeg zajaiban. Ha messze jársz tőlem, akkor is tudni, hogy a szerelemed soha sem fog megtörni. Ahogy téged szeretlek, úgy kevesen szeretnek.
Hidd el érted bármit megtennék,
bárhova utánad mennék.
Bárkivel megküzdenék,
ha örökre veled lehetnék.
Tudom, ha kezed fogom, soha sem eshet bajom. Ha szemeid nézhetem, a világ feltárul előttem. Mindent tisztán látok, s tudom nem válnak valóra az álmok. Mégis minden éjjel arról álmodom, hogy csak mi létezünk ezen a világon. Egymás karjaiban ébredünk, s legyőz mindent szerelmünk. Szoros kapocs van e két szív között, nem tépheti azt szét az üldözött. Hisz én szeretlek, s tudom te is szeretsz, S hidd el velem örökre boldog lehetsz.
Szomorú történet
Áll a kiskapuban egy leány, s nézi a tájat. Nézi a csillagok ragyogását, látja a Hold csodás csillogását. Néz a messzi tájba s várja, hogy megjelenjen párja. Nem látja sehol, s arcát elképzeli. Hirtelen feltűnik a csodás holdfényben. Látja már messziről, hallja a lépteit. Érzi az illatát, s az érintését. Egyre közelebb jön, s a lány rohanni kezd. Rohan, hogy a fiú csókját mielőbb érezze.
Siet hozzá, s a fiú is futni kezd. Majd hirtelen el tűnik, s nem tudja hol lehet. Mikor közelebb ér, meglátja testét Fekszik előtte, s a lány megfogja kezét. Hiába hallgatja, a szíve már nem dobog, KELJ FEL! ordít, de már minden hiába. A szerelme csak fekszik némán, a halálra várva.
A lány zokogni kezd, sír mint egy gyermek. Szerelme kezét szorítja, s ajkára egy utolsó csókot ad. Nem hiszi el, hogy így lett vége, pedig mily boldogok voltak együtt. Minden nap egy új felfedezés volt az életük. A régi séták a parkban, a csodás éjszakák egymás karjaiban. Most mindennek vége, nem lesz több mosoly, csók, ölelkezés, mert a halál elragadta az ő kedvesét.
Nézem a fellegeket, a csodaszép bárányfelhőket. Érzem a virágok csodás illatát, Érzem a Nap meleg sugarát. Látom a daloló madarakat a fákon, Csak a boldogságom nem találom. Csodaszép lepkék keringenek körülöttem, S a szellő lágyan simogatja testem. Lehunyom szemem és téged is látlak, Minden porcikámmal érezlek, várlak. Lassan kinyitom szemem, S reménykedem, hogy itt állsz előttem. De sajnos ezen a gyönyörű napon, Újra egyedül ülök a padon. Várlak mint mindig, Bár tudom nem jössz el De a remény örökre megmarad nekem. Talán egy nap, ha kijövök a rétre, Te is itt ülsz velem kéz a kézben.
Te vagy nekem a Föld. Te vagy nekem az ég. Te vagy nekem a Nap, S te vagy az örök fény.
Te vagy nekem a méz, Mely oly édes. S ha szomjazom, Te csillapítod szomjam.
Te éltetsz, s adod nekem az erőt Hogy kibírjak minden fájdalmat. Számomra csak te létezel, Csak érted élem életem, Mert nélküled a világ Nem lenne több csak végtelen.
Álom...
Álmodom, s te itt vagy velem, s vár minket a csodaszép végtelen. Körülöttünk ragyognak a csillagok s a Hold némán mosolyog. Mi kéz a kézben repülünk az űrben, s nézzük a bolygók táncát. A csillagok körtáncot járnak, az öreg meteorok lassan elszállnak. A picinyeik csak állnak és néznek, ahogy az egész univerzum táncol kéz a kézben. Majd lassan előbújik a Nap, s perzselő melegétől mindenki elszalad. Csak mi maradunk ketten, hogy ne legyen szomorú táncolunk egyet. Majd hirtelen vissza szállunk a Földre, s felkelek az óra csörgésre.
Velem vagy, s fogod a kezem, barna szemed mindent elmond nekem. Nem kell, hogy beszélj én akkor is értelek, hisz a szerelem összeköt kettőnket. Rám mosolyogsz, és én tudom, hogy szeretsz. s egy kacsintással titkaim elárulom neked. Némán nézünk egymásra és mégis beszélünk, hiszen a szívünk beszél helyettünk. Nekünk nem kellenek szavak, hiszen azok semmit sem mondanak. Az igaz beszéd a szívből tör elő, s csak az hallja meg, aki igaz szerető. Ha nem hallod hangom, szólj hozzám kedvesem, mert számomra te vagy az igazi szerelem. Ha nem vagy velem elvesztem a fejem, s szívem ver hevesen. Minden pillanatban azt akarja elmondani, hogy SZERETLEK TELJESEN!
Hiányzik a szemedből sugárzó fény,
amely erősebb, mint a Nap sugara.
Hiányzik ölelésed melege,
mely oly forró, hogy elolvadok tőle.
Hiányzik csókod, s ajkad,
mely piros, mint a rózsa.
Hiányzol nekem kedvesem,
s te nem írsz nekem szerelmesen.
Nem hívsz fel s nem jössz hozzám,
nem hallhatom hangod, s ez fáj.
Fáj már a szívem,
mert nem vagy velem.
Ég a lelkem,
mert nem ölelsz engem kedvesem.
Állok az ablakom előtt és várom, hogy megjelenj. Bár tudom, hogy nem jössz s csak a képedet nézhetem. Ajkamon a szó, mely hangtalan s csillogó tekintetem némán nézi képedet. Egyre jobban érzem hiányod, de hiába kiálltok nem hallja senki sem. Szeretnélek látni, érezni s csókolni hevesen. De tudom, hogy nem fog menni, mert nagyon messze vagy tőlem kedvesem. Vágyom az ölelésedre és bőröd illatára, de már csak az emlékek maradtak meg nekem. Ezért csak állok az ablakban némán, könnyek között s nézem, ahogy le megy a Nap. De te még akkor is az eszemben vagy.
Kereslek, de nem talállak, Szeretlek, de meg bántalak! Szerelmed megfolyt úgy érzem, Pedig csak szeretsz egészen! Szemeid oly ártatlanok S én mégis néha rád támadok! A torkomban gombóc keletkezik, S az ereimben a vér még csörgedezik. Halkan suttogsz valami szépet, Mégis olyan mintha a világnak ordítanád szenvedésed. Rám hajolsz s megcsókolod ajkam, De érzem szíved boldogtalan. Szerelmed rég hiába való, Hiszen az én szívem csaló. Megcsalt téged egy őszi éjszakán, Mikor a kin kapuja várt reám. A kin szét tépte szívemet, De a sír majd mindent eltemet. Akkor te megbocsátottál, S esküt is fogadtál. Elmondtad mik a feltételek, Én belementem, mert szeretlek. A könnycseppet még nem tudtam szemedből kiűzni, De szerelmemről remélem megtudtalak győzni. Mikor látom szemedben a fájdalmat Szívem megreped, Mert tudom, hogy én törtem össze szívedet. Csak egy dolgot higgy el nekem Jobban szeretlek, mint a saját életem.
Éjszaka minden sötét s egy szív lángokban ég. A csillagok fényesen ragyognak , a madarak utoljára dalolnak. Én rád gondolok s megreped a szívem, arcomon lassan lefolyik vérem. Nem vagy már velem, mert elvitt a nyár, szobámban csak egy fénykép áll. Te vagy rajta s én, mikor még átöleltél. Csókoltad ajkam s szerettél, de sajnos ez mind már csak emlék. Már csak a bánat maradt meg nekem, s a kín melyet te adtál nekem. Szívembe újra fájdalom született, mely egy nap majd széttépi lelkemet. Most csak a képet látom s sírnom kell, mert tudom kit szeretek többé nem ölel. Kinézek az ablakon s lassan megvirrad, de a szívem attól darabokban marad. Aki össze rakhatná már nincs velem, ezért inkább halál, mint újabb szerelem. Kés a kezemben s gondolkodom Vajon mi lenne jobb a halál vagy a fájdalom? A halál mellett állom s késemet szívembe vágom. Ennyi volt életem, már nem vár rám más csak a végtelen!
Micsoda hangok amiket hallok, és csordultig telt csöndek. Igazi ünnep. Színt hoz a szürke hétköznapokba. Mit mondhatnék, -Isten hozta.
Lassan múlik hétre-hét, lassan véget ér az év. Az ido hordja rá a fákra a tél szürke ködét.
Sápatag a nap, olcsó aranyat hint a tájra és várva-várja, hogy eljön a pillanat.
Mikor arra virrad fel, hogy a remény énekel és egy új hajnal a régi nappal fényes nászra kel.
A világ újra éled majd, a múlt taposta avart átszakítja egy új hajtás amit eddig hó takart.
Ha nem ér el a gondolat, valami titkos erőn át, a világ is meghasad, a szívem is megszakad.
Én is egy gondolat vagyok, kimondanak és meghalok, de ha benned tovább élhetnék, a világ is megmenekülhet még.
Többé nem figyelek rád, többé már nem figyelek senkire. Ilyen az életem, és ha ilyen, így kell lennie.
Te gyönyörű vagy, eleven és szabad, magad vagy az ösztön. Hús-vér test és szigorú falak igazi börtön.
Hát nem figyelek rád és ha kell, hát nem figyelek senkire Ilyen az életem, de nem muszáj ilyennek lennie.
Mi a méltó és mi a béklyó? Hol van a kereszt és ki érti ezt?
Imádkoznom kéne, hogy ne jussak ilyen sorsra, de ha a vállamat nyomja vinném a dombra, halálom helyére a Koponyák Hegyére, hisz' tudom mi a sorsom: hogy így szülessek újra.
Hiába vagyunk sokan, végül mind egyedül ülünk. Hiába vagyunk bátrak, végül mind menekülünk.
Szerek és szerverek. Mű világ és műhibák. Csak így lehet vagy nem lehet túlélni azt, amit igaznak hiszel?
Én is csak ülök és hallgatok, tudom a csönd most ölni fog, de azt is tudom, hogy csak is engem, mert nem létezik, csakis bennem.
És hiányzik a szer, de csakis még egyszer, mert tudom, hogy az is te voltál, meg a tánc a síromnál.
Hiába nem látsz rácsokat, én nem vagyok szabad. Úgy még láncok se kellenek, ha a lelked fordul ellened. Egyedül maradsz, csendben várod a tavaszt, míg a világ elrohan, nevetve boldogan és te anélkül, hogy bárki értené árnyékként suhansz a vég felé.
Néha játszótér, néha csatatér. Néha másokért, néha magadért.
De ki játszik ilyet és ki mondja meg milyet?
Néha színház, néha kabaré. Az előadás csak játék, a testé a szavaké. Én nem vagyok színész sem rendező, csak színhely, hát nem kell, hogy gyűlölj, nem kell, hogy tisztelj
Csak mond meg: ki játszik ilyet és a végén ki lesz aki fizet?
Félek,ha nem engedek neki elborít az őrület, de tudom,hogy nem engednem nem lehet
Mélyről jön igazi,összezúz, ha a földön járnék felemel, ha repülnék visszahúz.
Nem járhatok, nem szállhatok, ez nem állapot! hé! várjatok!
Megszülettél egyszer már csak ilyen az ember megszületni mersz, nem kell, de az ember vitatkozni sem mer.
Megszülettél egyszer és most egy negyven éves ember tekint vissza a múltra és ha kell, megkérdezi újra
Mögöttem van minden? Igaz volt amiben hittem? És ha bármit el is értem, vajon kié lesz az érdem?
Aztán a jövőbe nézel, a holnapra emlékszel, a vándorlás a puszta és még negyven év; ki tudja?
Megszülettél egyszer most, mint egy negyven éves ember úgy nézz vissza a múltra, nehogy ugyanazt játszd el újra!
Az órák csak múlnak de én még fent vagyok az ablakom túloldalán ködbe bújt csillagok
Monoton,lüktető,halk zene és a közelgő hajnal élces üzenete: "hát újra látlak,erre a vibráló képre meredve álmatlanul, mint akinek nincs is már lelke"
Ez egy végtelen,magányos, éber álom remény nélkül, hogy majd ébredés jönne így csöndes gondolataimba burkolózom, mint a csillagok a ködbe.
A távolban dereng a nap Az ajtódon a hajnal kopogtat Egy ritmus tör elő a gyászból Hallod a csendet a fáradt eső zajától
Ma éjjel a bánat esője hullt az égből Siratta az elveszett lelkeket Némán esett, csak egy szót szólt kérdőn de nem válaszoltok Hiába kérdezett
Ma éjjel a bánat esője hullt az égből Siratta, hogy hiába kérdezett Némán esett és kereste az elveszett lelkeket
Szeretlek Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek, egész nap sírok a testedért, szomorú kedves a kedvesért, egész nap csókolom testedet, csókolom minden percedet. Minden percedet csókolom, nem múlik ízed az ajkamon, csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Szeress, ne kérdezd, hogy miért, ha nem magamért: magadért, a jövőért, egy napodért, ezért a meleg mosolyért, mit mégis ízlelhetett ajkad, ennyiért, ízéért e friss pillanatnak.
Ki vagy te, mit gondolsz, mi vagy? Az vagy, mit a szív, mit az agy, a szem kintről kölcsönbe kap! Ne félj kinyílni: szabadabb leszel csak, minden porcikáddal, gazdagabb nem is velem, de a világgal!
Szeretünk, már nem is neked mondom, nem is kell értened, örülj: a tested is szeret, a falánk föld, mely eltemet, az idő: hogy átfolyna rajtad! Istened, ki így sejteti, mit akarhat.
Megért málnánál hamarabb ecetesül, lesz poshatag a jó íz, mit egy nappal ad: a kosár édes pillanat! – tanácsolták már, higgy azoknak, kik alant a csontjaikkal tanúskodnak.
